Elindult a tavaszi versenyszezon a tornászok számára
Március 23-án Budapesten a központi Tornacsarnokban rendezték meg az I. osztályban az leány utánpótlás Országos Csapatbajnokságának első fordulóját. A versenynapon három korcsoport csapatai versenyeztek egymás után: gyermek kezdő, gyermek haladó és serdülő korcsoportok. Ezekben a korosztályokban egyéni bajnokság még nincsen.
A Veszprémi Torna Club a gyermek haladó korcsoportban indította versenyzőit. A csapat tagjai Garai Zara, Kugler Hanna, Kutasi Hanna és Tamás Liza voltak. A lányok először szerepeltek I. osztályú versenyen, és még néhol hiányosak a gyakorlatok, mert csak a teljesen kész elemek kerültek bele a verseny programjukba.
A 9 csapatból álló korosztályos mezőnyben a tavaszi szezonban megrendezésre kerülő két versenyen kötelező gyakorlatokkal versenyeznek a lányok. Szigorú és magas követelmény rendszernek kell megfelelni mind a 4 szeren: ugráson, korláton, gerendán és talajon.
A veszprémi lányok szépen kivitelezett gyakorlatokkal, kisebb rontások mellett a csapatversenyben a 7. helyen végeztek, szépen helyt álltak. Felkészítő edzőik Árkovits Krisztina, Puskás Csabáné, Szokoly Réka, Szám Péter és Szabó Sándor voltak.
A csapat legeredményesebb versenyzője Kutasi Hanna volt, aki a négy szer összetett pontszáma alapján a 38 fős mezőny 12. helyén végzett. A bajnokság első 15 versenyzője kap meghívást minden évben az utánpótlás válogatottba.