Kavalecz Lara gumiasztalos versenyzőnket díjazták a városi sport évnyitón

A Veszprém Agórában rendezték a hagyományos sportévnyitót, ahol a 2017-es évben kiemelkedően teljesítő utánpótláskorú és felnőtt veszprémi sportolókat, edzőket, sportvezetőket és csapatokat díjazták.

A rendezvény Porga Gyula köszöntőjével indult, melyben elhangzott, hogy a három alappillér, a szabadidő-, az utánpótlás- és a versenysport egyaránt fontos a város életében, hiszen egyik sem létezik a másik nélkül.

Veszprém polgármestere ígéretet tett a sportlétesítmények fejlesztésére. A veszprémi sport teljesítménye sokkal erősebb, tartalmasabb, mint amilyen a város sport infrastruktúrája. Méltatlan körülmények között működnek ma sportegyesületek Veszprémben, amin változtatni kell, hangzott el. A sportuszoda építése hamarosan (március-áprilisban) megkezdődhet. Korszerű, minden igényt kielégítő stadiont kapnak az atléták új futófolyosóval és dobócentrummal. A torna-, valamint a küzdősportok képviselői is vadonatúj létesítménybe fognak költözni. Az aréna befogadóképességét pedig 8000 fő fölé kívánják vinni – amely mellett a tervek szerint egy munkacsarnok is épülne –, hogy a megyeszékhely otthont adhasson valamelyik nagy világverseny csoportmeccseinek. Mindezek mellett tervben van még egy jégkorongozásra alkalmas létesítmény, valamint egy kosárlabdaliget kialakítása.

A tavalyi év utánpótláskorú sportolói között jutalmazták Kavalecz Larát, egyesületünk gumiasztalos sportolóját, aki 2017-ben minden versenyen győzött, ahol indult.

Eredményei:

Gumiasztal OB

Minitramp OB

Diákolimpia gumiasztal

Diákolimpia minitramp

ifjúsági lány kat. 1. hely

ifjúsági lány kat. 1. hely

1. hely

1. hely


A díjakat Porga Gyula mellett Halmay György, a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke és Ovádi Péter, önkormányzati képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke adta át.

Gratulálunk Larának és sok sikert kívánunk az idei versenyekre is!

Telefonszám: +36 88 443 354
E-mail: vtc@invitel.hu
Wartha Vince utca 3.
8200 Veszprém