Sikeres zártkapus tornaversenyek a tavaszi szezonban

 

A 2020-as év nem adott túl sok lehetőséget a veszprémi tornászok számára, hogy megmutassák, az országos mezőnyhöz képest hol tartanak fejlődésükben.

A Veszprémi Torna Club népes számú utánpótlás versenyzővel dolgozik, így az első osztály minden korcsoportjában indított versenyzőket 2021 tavaszi verseny időszakában.

Az egyesület évtizedek óta először küldött csapatot újra a MATSZ Szuper Csapatbajnokságán, mely abban egyedi verseny, hogy az egyesületek min. 4 fős csapataikban legalább 1 felnőtt versenyzőnek lennie kell az ifi vagy serdülő versenyzők mellett. A verseny az első volt az idei versenyek sorában március 20-án, így a hosszú kihagyás utáni izgalom sok hibát okozott.

A sérülésekkel küzdő Gesztesi Lili a VTC egyetlen felnőtt versenyzője mellett a csapatot a serdülő korcsoportos Kugler Hanna, Kutasi Hanna és Ujhelyi Luca alkotta.

Az ország mindössze 7 egyesülete nevezett 8 csapatot a 2 fordulós bajnokságra, melynek első fordulójában a veszprémi lányok a 7. helyen végeztek. A vidéki egyesületek közül a veszprémieken kívül csak Békéscsaba és Szombathely vett részt a bajnokság első fordulóján.

A gyermek kezdő, gyermek haladó és serdülő korcsoportokban a Magyar Torna Szövetség az éves bajnokságot két részre bontja: tavasszal a Előírt Országos Bajnokság zajlik, míg ősszel a szabadon választott gyakorlatok bemutatására kerül sor 2-2 forduló során. Az éves országos bajnokokat a 4. fordulót követően hirdetik.

A bajnokság előírt gyakorlatokat tartalmazó fordulói május elején véget értek, és a VTC-nek nincs oka panaszra. Az első forduló döcögősebb teljesítménye után a 2. forduló igazán szép eredményekkel zárult. A versenyzők és eredményeik:

Gyermek kezdő csapat a Vidék Bajnokságban (Berki Noémi, Jurec Dóra, Misurda Anna, Molnár Viktória, Szabó Lara, Szalai Tíria) a második forduló után a 3. helyen áll, ami a 11 csapatból álló országos mezőny 8. helyét jelenti. Az 53 fős országos egyéni összetett mezőnyben a 27. helyen Szalai Tíria, 28. helyen Berki Noémi (korláton 6., ugráson 9. helyezett) és 32. helyen Jurec Dóra voltak a csapat legjobbjai a második fordulóban.

A gyermek haladó korcsoportban két versenyző képviselte Veszprémet az egyéni összetett mezőnyben, emellett csapatban a Győri AC csapatát erősítették: Perl Dalma és Simon Leila.  A korcsoport a 4 hagyományos tornász szeren kívül nyújtón is bemutatnak gyakorlatot. Az első fordulóban az egyéni összetett mezőnyben Perl Dalma 14. míg Simon Leila 24. helyen végzett. A második fordulóban a lányok 2 helyet javítva Dalma 12. (gerendán 9, talajon 10.) és Leila a 22. helyen végzett. A csapatok között a győri és veszprémi sportolókból összeállt győri csapat a 2. helyen állt a dobogóra.

A serdülő korcsoportban a csapat tagjai: Garai Zara, Kugler Hanna, Kutasi Hanna, Molnár Dorka és Ujhelyi Luca. Az első fordulóban 0,4 ponttal lemaradva a dobogóról a csapat nagyon lelkesen készült a második fordulóra. Kutasi Hanna a talaj versenyt megnyerve összetett mezőny 5., míg Ujhelyi Luca ugrás 4. helyével az összetett mezőny 10. helyén végzett. Segítette a csapatot Kugler Hanna korlát 8. , Garai Zara talaj 2. helyezése is.

A csapat nagyon lelkesen érkezett a 2. fordulóra, ahol a tervet sikeresen végre is hajtották: 3. helyezettként 303,4 ponttal lett dobogós a veszprémi csapat az Előírt OB mezőnyében, 0,4 ponttal lemaradva a Dunaújvárosi KSE csapatától, ami bíztató a folytatásra nézve. A lányok hiba nélkül, kiegyensúlyozottan versenyezve mutatták be gyakorlataikat.  Az egyéni mezőnyben Kutasi Hanna a gerenda és talaj versenyt megnyerve összetettben 2. helyen állt a dobogóra. Ujhelyi Luca ugráson 7., korláton 11. helyen végezve az egyéni összetett mezőnyben 17. lett.  Bizonyára segítette a csapatot Kugler Hanna talaj 13. és ugrás 14. helye, valamint Molnár Dorka 13. helyezése talajon.

A versenyzőket a VTC edzői készítették fel a versenyekre: Árkovits Krisztina, Marosvölgyi Tamás, Jung Tibor.

Kis levezetés, majd a nyári alapozást követően az őszi, szabadon választott fordulókra készülhetnek a VTC csapatai. 

Telefonszám: +36 88 443 354
E-mail: vtc@invitel.hu
Wartha Vince utca 3.
8200 Veszprém